Hihetetlen

Sziasztok!

Emi vagyok, és az én kisfiamért indult ez a blog. Úgy éreztem, illik írnom pár sort, és szükségét is éreztem annak, hogy leírjam a bloggal kapcsolatos érzéseimet.

Tegnap kaptam egy sms-t Timitől, hogy nézzem majd meg a blogját, reméli, nem haragszom meg. Elképzelni nem tudtam, miért... Késő este jutottam csak nethez, egész nap a kórházban voltunk a férjemmel. Teljesen ledöbbentem. Először attól, hogy milyen leleményesek a barátaim. Majd attól, hogy milyen önzetlenek, jó szívűek és segítőkészek. Harmadszor pedig attól, hogy már tegnap este is volt olyan követője ennek a blognak, akit nem is ismerek. A mai világban nem tudom szavakba önteni, milyen érzés is ez! Az biztos, hogy nagyon-nagyon jól esik, hálás vagyok érte MINDENKINEK, aki részt vesz benne. Ennek ellenére nem tudom még igazából, hogy mi vár ránk, hogy lesz-e szükségünk valamire, ha igen, mire, mert még azt sem fogtam fel, hogy mindez velünk történik. Szerencsére még nem jártam ilyen cipőben, de nem is tudom: fel fogom egyáltalán fogni valaha?

Azt látom, hogy rengeteg benzin megy el a napi 2x kórházba járásra, kocsival is közel 1 óra nekünk a kórház. Illetve Marcinak, az 1 évesemnek nem jutott időm főzni az elmúlt napokban, ami azért baj, mert nagyon válogatós. Még mindig csak pépeset eszik és csak gyümiket, húsos vagy zabpelyhes gyümiket. Tehát talán 4-6 hósoknak való gyümis bébiételekre lenne szükségünk.

Nekem nagyon furcsa, hogy rólunk szól ez a blog, hogy miattunk történik ez az egész megmozdulás, ami csodálatos!!! DE úgy érzem, hogy igazságtalan lenne, ha CSAK rólunk szólna, mert biztosan vannak még nálunk is nehezebb, sokkal nehezebb helyzetben levő családok! Ezért olyan feltétellel fogadtam csak el ezt a kezdeményezést, hogy amit kapunk, megoszthassam olyanokkal, akiknek tényleg szükségük van rá és megérdemlik. Remélem ez senkinek sem gond, de én nem tudnám másképp elfogadni a Ti önzetlenségeteket, csak ha én is tudok tenni valamit, ha magunkért nem is, de másokért!

Még egyszer köszönök mindent, már magát, az ötletet is, és azt, hogy gondoltok ránk! Nekem elég az is, ha külditek a pozitív, gyógyító energiákat!

(Dani most alszik, férjem van benn nála, tőle kaptam a hírt. Nem lett baja a vértől, s hiszem, hogy jót tesz neki a sok alvás. Délelőtt jó kedvű volt, amíg nem kezdett fájni a pocakja. Enni-inni nem nagyon tud, max fél litert iszik egy nap, ezért infúzión pótolják a folyadékot is.)